Lipóti Pékség: a sikersztori
Sikersztori cikksorozatunkat a Lipóti Pékség bemutatásával indítjuk. Tóth József Péter, a kis, falusi pékség vezetoje a multik által diktált árversenyt szorítása elol menekülve mintabolthálózatot nyitott. A Lipóti nevet azóta megismerte az ország, a cég 2 milliárdos éves árbevételével, 80 mintaboltjával, és több mint 200 alkalmazottjával a piac legfontosabb szereploi közé küzdötte fel magát. Haszonkulcs.hu: Kezdetben a Lipóti egy kis pékség volt (1992-ben nyitott, 15 alkalmazottal), ami csak a Lipót környéki boltok számára készítette termékeit. Szállítottak valaha hipermarket láncoknak, illetve nagy cégeknek árut? Ha igen, meddig tartott az együttmuködés, és miért ért véget? Albert Zsolt ügyvezeto igazgató: Eleinte az egyik hipermarket lánc beszállítói voltunk, de a túl alacsonyan megállapított árakat nem tudtuk tartani. A további árcsökkenés a minoség rovására ment volna. Választás elé kényszerültünk, és úgy döntöttünk, hogy a kenyerünk elég jó ahhoz, hogy saját bolthálózatot indítsunk. Haszonkulcs.hu: Hogyan fejlesztik a kereskedelmi hálózatukat? A.Zs.: Kétféle megoldást létezik nálunk: vannak franchise partnerségek, és vannak saját boltjaink is. Jelenleg a Lipóti Pékségek több mint 90%-a franchise partnerség. Saját üzletet akkor nyitunk, amikor új piaci területre tévedünk, a megszokottnál kockázatosabbnak ítéljük a körülményeket, és ezt nem akarjuk egy befekteto partnerre hárítani. Haszonkulcs.hu: Hogyan zajlott 2007-ben az akvizíció, amelynek során megvásárolták a Tatabányai Sütoipari Vállalatot?
A.Zs.: A sütoipari vállalat vezetése úgy döntött, hogy eladja a részvénycsomagot. Szakmai befektetot kerestek, mivel nem akarták, hogy a gyár dolgozói elveszítsék a munkahelyüket. A cég korábban állami vállalat volt, amelyet privatizáltak, a forgalom azonban alulmúlta a tulajdonosi kör várakozásait. Amikor cégünk tudomást szerzett arról, hogy sütoipari vállalat eladó, partnerünkkel, a Gyermelyi Vállalatcsoporttal együttmuködést kötöttünk, amelynek értelmében tulajdonrész-kivásárlással végül a Lipóti Pékség végrehajthatta az akvizíciót. A cég megvásárlását követoen egyébként háromszorosára nott a sütoipari vállalat forgalma. Haszonkulcs.hu: Hogyan zajlik az együttmuködés a mintaboltokban megvásárolható termékek forgalmazójával? A.Zs.: Mintaboltjainkban tejtermékeket, száraztésztát illetve bioszörpöket lehet kapni. A tejtermékeket a Cserpes sajtmuhely gyártja, amely cég vállalati filozófiája hasonlít a miénkhez, hisz ok szintén tartósítószer és mesterséges adalékok nélkül készített terméket gyártanak, így nem okozott gondot, hogy együtt árusítsuk a portékánkat. Haszonkulcs.hu: Mit érdemes tudni az alapanyagokról? Hogyan gondoskodnak arról, hogy elfogadható minoségu alapanyagokkal dolgozzanak? A.Zs.: A Gyermely Zrt. stabil, jó minoségu fehér lisztjét használjuk, mint sok más dunántúli sütoipari vállalat. A másik fontos alapanyagot, a margarint csak olyan cégektol vásároljuk, akiknek a minoségbiztosítás rendszere megfelelo. Termékeinkben nincsen se tartósító, se puffasztó szer, így nem csak finomak, hanem talán egészségesebbek is. Haszonkulcs.hu: Igaz-e a szóbeszéd, hogy a termékek formája, súlya, mérete eltéro lehet? A.Zs.: Teljesen igaz! Pékségeinkben mindent kézzel készítenek, a rétest például asztalkendovel hajtogatják, ahogyan régen. Nincsen se túrós batyu, se kakaóscsiga, sem pedig kiflikészíto gépünk, így formára, súlyra, méretre nem mindig egyformák a péksütemények, de a szórás természetesen kicsi. A 3 kilós parasztkenyér tésztájához kell a dagasztó gép, de utána a virgolás, formázás, vetés kézzel történik, és a kenyeret hagyományos rendszeru ajtós, péklapátos kemencében sütik. Haszonkulcs.hu: Mely szervezeteket támogat a Lipóti Pékség, illetve a támogatás pontosan miben nyilvánul meg?
A.Zs.: Mintaboltjainkban csak friss, aznap sült péksüteményt árusítunk, ezért záráskor, az aznapi árut, amelyet nem adtunk el, a nagycsaládosoknak, illetve a gyermekkórházaknak adjuk. Csak teljesen friss süteményeket ajándékozunk, amelyeket 1-2 órával korábban még a boltban árusítottunk. Kora este a kerületi nagycsaládos szövetség felelose eljön a péksüteményekért az üzletbe, ahonnan a rekeszekben tárolt árut kiszállítja annak a 20-30 nagycsaládosnak, aki igényli a szövetség segítségét. Sot, vannak olyan boltosaink is, akik maguk viszik el az árut ezekhez a közhasznú szervezetekhez munka után, hazafelé. Azokban a körzetekben, amelyekben nincsenek ilyen szervezetek, az állami gondozott csemetéket nevelo családoknak, vagy a gyermekkórházaknak adjuk a süteményeket.
www.haszonkulcs.hu
A rovat további cikkei: Magyar kreativitás
hódít, a konzervatív Angol sütemény piacon Pékszakma,
kihívások és harcok Karácsony,
kenyér, tisztelet A gyógyító múltápolás. 10
millió eurós beruházás - Romániában A FORNETTI, a pozitív példa Mi fán terem a
csokis-fügés kenyér? Egy ember, aki új
pékkultúrát teremtett Aki fiatalon
oktat fiatalokat, fiatalos hévvel és elszántsággal Egy Magyar pék a
világ másik féltekéjén, Új-Zélandon Költészet
karamellből és szeretetből Egy
élet kenyere Pallagi József -
Dánia Domokos Péter
Németország
|